Lopják a füvet Kolozsváron
July 16, 2010
zöld | Szólj hozzá!
Modernizálás címén, haszontalan kényelemből és hiperrondán.
Egy hétig nem voltam itthon, hogy ügyeljek, és rögtön letettek egy járdát. Nem is akármilyet, hanem ilyen kirakóssal vágták ketté az ablakom alatti zöldövezetet. Mintha valaki a megmaradt fürdőszobacsempéjét adta volna el az önkormányzatnak.

A járda szélessége valamivel több mint egy méter, én viszont nem lépek egy teljes métert, így azt saccolom, hogy a lépésem x járdaszélesség = 1 négyzetméter, de valószínűleg több. Leléptem: a beszögellésekkel együtt legalább 75 négyzetméter füvet loptak el a civilizáció nevében.
Próbáltam rájönni, hogy miért. Egyik tömbház bejárata sem nyílik az új járdáról, csak a füves rész közepén műfűre telepített, műanyag játszótér. Azaz az új járdát a kölkeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek építették, mondanám, hogy isten éltesse őket sokáig, de minek, ha úgyse lesz elég oxigén hozzá.
Namármost: a játszótér eddig is tele volt. Zsúfolásig. Tehát az, hogy igazi füvön kellett megközelíteni, nem jelentett akadályt a játszótér rendeltetésszerű használatában. Lehet persze kifogásokkal jönni, hogy eső után vizes a fű, és nedves lesz a sarj cipője, de olyankor vizes a hinta is meg alatta a műfüves alapozás, mert az eléggé vízáteresztő, mindkét irányban.

Még elképzelhető egy indok: hogy ne kelljen kerülniük a szemközti dombon magukat rogyásig bevásárolt háziasszonyoknak, egyetlen tömbház lakóinak. Az út menti járdáról közvetlen allék vezetnek az útmenti tömbházak bejárataihoz. Nevezzük ezeket első vonalnak. A másodvonalbeli tömbházakat is nagyjából ezekről lehet megközelíteni.
Az ominózus járda viszont két, első vonalbéli tömbház közötti zöldet szel ketté, és közvetlenül néhány garázsba torkollik. Onnan egyetlen, másodvonalbeli tömbházhoz lehet úgy eljutni, hogy az rövidítésnek számítson. Az egyik útszéli tömbházhoz vezető járda ugyanis rögtön az új mellett kezdődik, a másikhoz vezető allé a másik irányban az új járdától - minő egybeesés - szintén 75 lépésre nyílik. A tömbház lakóinak kockaköveken megtakarított lépések száma így körülbelül harmincra tehető.
Az egyenleg: 75 négyzetméter fű 30, garantáltan száraz lépésért.


A zebra után kezdődik az újronda, illetve a jobboldali tömbházhoz vivő járda, a kép bal szélén parkoló piros kocsinál a következő lépcsőházhoz vezető járda. 75 szörnyű lépés.
Ezt már csak az a rosszhiszemű feltételezés tudja überelni, miszerint azért fektették le ide ezt a járdát, hogy minél kevesebb fa árnyékában lehessen leheveredni a fűbe. Mert a járda fele árnyékban fut. Kár, hogy azelőtt se heveredett senki.


Simona a falat választotta, de úgy is belezöldült.
[szabot]
Padra lábbal tapodni tilos!
March 15, 2010
közhely | Szólj hozzá!
Kultúrsokkot kaptam – otthon. Otthon pár éve már nem az, ahol élek, hanem ahova hazalátogatok. Nevezzük Nagyváradnak. Nagyvárad sokat fejlődött, mióta nem lakom benne, meglehet, ez a fejlődés egyik oka. Utcákat, épületeket, parkokat és viselkedési szabályokat újítanak fel, mert ezeket mind kikezdte a kommunista idő vasfoga.
Intenzív esti pingpongparti után kiültünk a parkba házibort kortyolgatni. Elköteleződés nélkül pingpongozni már csak a szaxiházban lehet, körülötte rendszerfüggő nemzeti ünnepekről elnevezett park, amelyben a szaxiházon kívül már csak két dolog emlékeztet múltbéli önmagára: a betonlábakra fektetett deszkákból álló padok és az ismeretlen katona szobra. Mindkettő otromba, a szocreál stílus markáns képviselője, de reciklálható, tehát alapvetően rendszerfüggetlen eleme a városképnek.
Említett okból fáradtak lévén említett padokat becéloztuk, és mivel idén a tavasz cseszett rá megjönni, a padok ülőkéje hideg és nedves volt. Felkuporodtunk a támlára, mert az száraz volt, és miközben azon filóztunk, miből lehetne meggazdagodni, lecsapott ránk a közösség. Pontosabban annak két ifjú képviselője közösségi rendőrnek öltözve.
Egyikünk: “Azért fognak megbüntetni, mert nincs nálam a személyim.” Másikunk: “Ugyan már, az nem bűn. Kiszúrták, hogy köztéren nyilvánosan italozunk.” Nem szúrták ki. Az szúrta a szemüket, hogy feltettük a lábunk a padra. Kiderült, hogy ez Nagyváradon 2006 óta tilos, így döntött az önkormányzat.
A legtöbb húsz évesnek kinéző srác fejből idézte a határozat és a vonatkozó cikkely számát. Mi ignoranciával és a hideggel védekeztünk, a rendőrcsaj kicsit kínosan érezte magát. Olyan ártatlanok voltunk, hogy nem bírtak tekintélyt érvényesíteni, és ez minket egyből mulattatni kezdett. A kocsijuk felé menet a srác is megenyhült: nem amendál meg minket, csak avertizál. Magyarán: írásbeli megrovásban részesít.

Amíg ő részesített és rótta a jegyzőkönyvet, mi egyre jobban kezdtünk fázni. Közben kihevertük a sokkot is, amit a civilizatorikus szabály és annak alkalmazása okozott. Pár éve még minden éjfél után arra ébredtem, hogy ordítozva mennek haza a részegek a közeli kocsmából, a rendőrjárőr pedig csendben villogva húz el mellettük, most meg szinte inkasszáltam egy 500 lejes büntetést egy halk ücsörgés miatt.
Feltételezem, ezt hívják társadalmi fejlődésnek. Amikor már nemcsak a középület lesz fontos meg a közbeszéd, hanem a közhangulat, a közbiztonság és a közbizalom. Amikor komolyan veszik közvagyont, annak épségét és rongálását. A srác kifejtette, azért nem bírságol meg minket, mert láthatólag nem jelentünk veszélyt a társadalomra.
A fejlődés persze nem tökéletes. Itthon vettem észre, hogy ugyan megkérdezte, hol dolgozom, végül nem írta be, hanem csak egy vonalat húzott oda az űrlapon. Bár nem bírságolt, csak figyelmeztetett, azért azt kitöltötte, hogy képesnek tart egy esetleges büntetés felének, 250 lejnek a kifizetésére. Hivatali hanyagság? Vagy hirtelen nőttem a szemében, és így jelezte, hogy nem akar ujjat húzni a kiadóval, és elismeri a társadalmi státusom, amelynek köszönhetően - ha akarom - bármikor meg tudom dobni a város büdzséjét 250 lejjel?
Akkor jobban lekötött annak élvezete, hogy magyarul csevegtünk, míg a rendőrök kínlódtak a jegyzőkönyvvel. Játszótársam szerint a rendőrnőt láthatóan zavarta, hogy nem érti, miről nevetgélünk. Ha akartuk volna, akkor se tudtuk volna elmagyarázni, hogy többek között arról nevetgélünk, minket is mennyire zavart a magyar nyelv, mikor hazajöttünk.
Mindketten több évig éltünk idegen nyelvi környezetben. Hazatérve az volt a legfurcsább, hogy az utcán, buszon, villamoson magyarul is beszéltek az emberek. Hogy már nem lehet nyilvánosan és felszabadultan pletykálni, és nem lehet automatikusan kizárni a busz-szomszéd és a troli-felebarát nyelvi megnyilvánulásait.
Hiába, az idegenlét biztonságából nem lehet büntetlenül hazaszakadni.
Juhééé és nosztalgia
April 20, 2009
utca | 1 hozzászólás
Elkezdődött!!

Bizony, és még egy hétig tart Erdély egyik legjobb bulija. Legalábbis tavaly nekem az volt. Idén pedig a Szent György Napok pont összeköti a két húsvéti lazítást május elsejével, ki se kell kapcsolni a kikapcsolódást.
Máris bekapcsolt a nosztalgia: tavaly egyszerűen lébecolni is jó volt, az utcán és a parkban színpad sem kellett ahhoz, hogy valami meglepjen.
A szentgyörgyiek igazán meglephetnék magukat valami hasonlóval minden héten:
És egy utcával arrébb:
További emlékek itt.
[szabot]
Tavasz van, rügyezik az aktivizmus
April 14, 2009
zöld, utca embere | Szólj hozzá!
Európa legszennyezettebb fővárosában is van remény: kipurcant a tél, nincs mit csinálni, már csak reménykedni lehet, hogy lesz jövőre is. Így aztán szárba szökkent a környezettudatos aktivizmus.
A Coca-Cola például nagyon akart pezsegni szombaton, tavaszi hevületében szétosztott 450 bringát és többezer palack üdítőt. A jelenlevést, azt nagyon tudja ez a multi, minden más olcsó volt. A bringáért az online versenyzőknek csak a nevüket, telefonszámukat és emailcímüket kellett tudniuk, maga a bicaj egy citybike-nak álcázott DHS. A felvonulást a főpolgármester indította, aki legalább fél órát késett, a felvonulás annyiból állt, hogy rendőri felvezetéssel, a gyér forgalom elől is lezárt úton megkerülték a parlamentet.
Persze azért fanyalgok itt, mert én nem kaptam bringát. Meg azért is, mert maga a tekerés rövid ideig tartott, nem igényelt erőfeszítést, nem volt benne semmi kockázat, semmi szabad. Nem is volt ott az a pár száz fő, akikkel másfél éve Critical Mass címén 8-10 kilométert tekertünk a központ legforgalmasabb részein, dühös, tülkölő sofőrök és álmélkodó gyalogosok között. Halálfélelem és eufória között. Mindkettő megérte, azóta festettek még egy adag bicikliutat.
Most a szerelésben élhettem ki magam: menetközben leesett és beszorult az egyik marketingbringa lánca, segítettem kiszabadítani. Mi több: most először olyan Coca-Cola-terméket ittam, ami nem volt agyonédesítve. Gyalog-kompenzációk.
Amit a kólások eldobnak, a dizájn szakosok összeszedik. Városházi kezdeményezés ez a szörnyülködés is, de aranyos. A partizánakciók viszont verhetetlenek, semmilyen intézményi önnyomatás nem ér fel velük:
[szabot]
Buliztak a kőművesek
September 4, 2008
közhely | Szólj hozzá!
Bulinyomokat találtam Bukarest egyik elit negyedében, három nagykövetség és két konzulátus közelében. A randalírozás szakszerűségéből következtettem arra, hogy kőművesek partyztak.
A helyszínt könnyű megtalálni: a Darabontokkal kell haladni egy darabon, majd Ankarán keresztül Athénba menni vigyázva, hogy ne tévedjünk bele Venezuelába.

Meghívó. Gyere be, és ne nézz körül. Vagy csak a magad felelősségére.

Ki itt belépsz, hagyj fel minden gátlással.

Isten hozott! Buli van. Sőt: fun time.

Reggel pedig a kőművesek idejöttek az árnyékba hányni, miközben Lovasi ordított a fülükben, hogy “Mennyorszááááág, mennyorszááág!”
[szabot]
M, mint mediterrán
September 1, 2008
zöld, utca | 1 hozzászólás
Rossz emlékű előzmények miatt cikizték Cristian Popescu-Piedonét, Bukarest negyedik kerületének polgármesterét, amiért júniusi megválasztása után első látványos akcióként pálmafákat ültetett a kerület egyik útkereszteződésébe. Pár évvel ezlőtt ugyanis az aktuális turisztikai miniszter szintén pálmafákkal gondolta feldobni a román tengerpartot és turizmust, amely aztán néhány hét alatt a pálmákat is magával rántotta a turisztikai fonnyadásba. Az akkori pálmák tökéletesen akklimatizálódtak: ugyanolyan szarul érezték magukat Romániában, mint mindenki más.

Román pálma: él és virul
Azóta nemcsak a gazdasági mutatók, hanem a hőmérő higanyszála is egyre feljebb kúszott nálunk: ránk jött a mediterrán. Megmondta ezt az Országos Meteorológiai Szolgálat is, olvastuk az idei őszi prognózisban, lásd főként “a déli részeken” kezdetű mellékmondatokat. Olasz, azaz mediterrán volt Piedone polgármester névadója, akit nem azért nem hívunk most keresztapának, mert Popescu-Piedone a maffiózó politikusok elleni kampánydumával nyert mandátumot, hanem mert a konzervatív párti polgármester másik maffiában játszott. Abban, amelynek húsz tagját júniusban fülelték le a korrupcióellenes ügyészek, mert Argeş megyében párezer euróért, viszont sofőrsuli és vizsga nélkül osztogatták a rendőrségen a hajtásikat. Persze nehéz úgy nyomni a maffiaellenes retorikát, hogy közben a vizuális retorika ennek tökéletesen ellentmond. Piedone viszont azt is állítja, hogy a pálmafák olcsóbbak, mint a Kelet-Európában is elterjedt dísznövény, a platánfa.

Bukaresti idill: lóerők, pálmák, maffiókák
Sorin Oprescu szintén rendszer-, maffia és pártklientúra-ellenes szöveggel nyert, de ebből és a pálmafák központosításából csak elhamarkodottan következtethetünk bűnszövetkezeti hovatartozására. Igaz, hogy gyanús körülmények között lett egyáltalán jelölt, és orvosprofesszori beosztását is csalással szerezte, de gondoskodik a jó közérzetünkről.

Élvezz minden pillanatot
A polgármesteri hivatal kertészmunkásai többször elültették a pálmákat az Egyetem téren, míg sikerült őket rendesen beágyazni, erőlködésükért viszont hálával tartozunk: ha ez a forgalmas kereszteződés utunkba esik, akár naponta elfoghat minket a Földközi tengeri nyugalom pár másodpercre felvillanó érzése. Vagy a fájó nosztalgia a trópusi vakáció után.
Tudtuk, hogy ha egy város orvost választ polgármesternek, annak előbb-utóbb terápia lesz a vége. Oprescu doktor mediterrán foltocskával lazít a mindig ideges, mindig görcsösen rohanó bukarestieken, akiket egoistává mart a rohangálásuk keltette ellenszél. Alig várjuk a kötelező délutáni szieszta bevezetését. Ja igen, és követeljük, hogy osztogassanak ingyen függőágyakat is.
A vegetáció és a klíma ilyetén alakulása még a román humán kultúra és az Akadémia alapítóját, Ion Heliade Rădulescut is gondolkodóba ejtette.
[szabot]
Szenzáció: Hitlermacska Panitban
August 20, 2008
közhely | 1 hozzászólás
Óriási szenzációnak lehetnek tanúi, kedves olvasóink, a Manna.ro élménykutatói Hitlermacskát fedeztek fel Mezőpanitban. A falu nincs még felkészülve a szkinhed zarándokok tömeges fogadására, de EU-s pénzekre pályázva talán ki lehetne építeni a megfelelő vendégfogadói hálózatot.
A szakirodalom kitlernek nevezi a Fennvaló azon csodás teremtményeit, amelyek rendkívüli egybeesés folytán a Führer arcvonásait viselik magukon. “Minden macska uralni akarja a világot, fajtára jellemző tulajdonság, de egy igazi Kitler kinézetre is hasonlít a közismert volt német diktátorhoz. A bajusz és a haj nélkülözhetetlen” - írja egy szaklap a kitlerekről.

Panitba a Faluszépe karaván keretében érkeztek munkatársaink, és sötétedés előtt kevéssel találtak rá a kitlerre a Harcó felé vezető úton. Egyből szembetűnt pompás felsőbbrendűségi érzése, irányunkba lövellt megvetése.
Megkerestük és megszólaltattuk gazdiját, kiben ezidáig nem tudatosult, mennyire értékes kincsnek van a birtokában. Bevallása szerint észrevette a hasonlóságot, de nem is gondolta volna hogy cicája ekkora nemzetközi jelentősséggel bír.
A kis kitler és gazdája nevük eltitkolását kérték, szélsőbaloldali merénylőktől való félelmükben.

Megkerestük a polgármestert is, aki egyébként állatorvos és nagyon kedves, lapunknak azt nyilatkozta: “Valaki vezet? Isztok egy pohár bort?” Aztán később azt is nyilatkozta, hogy “szép a teste de még szebb az arca”, csak arra már nem emlékszünk pontosan, hogy ezt a kitlerről vagy a falu legszebb lányáról mondta.
Felkerestük a Kitlerek Világszövetségét is, rajongva hallgatták végig beszámolónkat, és eddig már megtöltötték volna bulvársajtót a mezőségi kitler szenzációs hírével, de megkértük őket, várjanak, hogy előbb mi hozzuk le.
Egyed Ufó Zoltán
Tusványos kvíz 2.
July 19, 2008
közhely | Szólj hozzá!
Milyen állatot ábrázol az alábbi kép? Tusnádfürdőn láttuk, és nem medve.

1. Pamplonából idáig futtatott bika. A futóbolondok megsebesítették.
2. Szent Sebestyén reinkarnációja.
3. Hájas csodaszarvas.
A második kérdés az, vajon Albert Tibor, Tusnádfürdő MPP-s polgármestere magyarul vagy románul tud-e jobban. Aki jobban szeret hibát, mint csodaszarvast vadászni, beírhatja kommentbe, hányat talált a bilingv közlemény román, illetve magyar változatában. Később mi is beírjuk.


Az önkormányzati választások elemzése című csütörtöki előadáson mondta Székely István politológus, hogy az RMDSZ országos vezetésének első generációja - inkluszíve Markó Béla - interetnikus politikai környezetben szocializálódott, főként humán értelmiségiekből állt, akik számára a kulturális önazonosság megtartása az elsőrendű kérdés és feladat.
A következő generációt a Székelyföldön, tömbmagyarságban, közigazgatásban és versenyhelyzetben szocializálódott politikusok fogják alkotni.
Kovács Csaba székelyudvarhelyi politológus meg azt mondta A megegyezés kényszere című beszélgetésen, hogy a Magyar Polgári Párt által a szinte tucatnyi polgármesterrel együtt a közigazgatásba bejuttatott mintegy ötszáz tanácsos kemény mag ugyan, de van még mit csiszolni rajtuk. Például nem ismerik a közjogi eljárásokat, a törvényeket.
Azaz az MPP humán erőforrás bázisa alapos felkészítésre szorul. Segítsünk nekik: csapjatok a billentyűk közé, ifjú bloggerek és nyugdíjas magyartanárnők. És ne feledjétek Orbán Viktor szombati zárszavát: bármilyen politikát ma már csak a szív nyelvén lehet sikerre vinni.
[szabot]
Leszopott csirkefej
July 17, 2008
utca embere | Szólj hozzá!
Tusványos egy az egyben kivetül a tusnádfürdői állomásra. Az itt megfordulók képesek voltak egyetlen négyzetméternyi falfelületen megörökíteni politikai, zenei és társkereső preferenciáikat. Több világnyelven persze, mint amilyen az angol és a magyar.
Az üzeneteket kibocsájtóik változó eszközökkel küldték bele az örökkévalóságba, mielőtt beintett volna nekik a masiniszta Csíkszereda vagy Sepsiszentgyörgy felé. A politikai meszídzs kedvelt médiuma a kőbevésés: székely falba valszeg székely bicskával. Kivéve az ellendrukkereket: a kevésbé anarchista és/vagy hungarofil üzenőt, ők fehéren feketével nyilatkoznak. Na jó, piszkos fehéren.

Anarchiát ennek az amúgy is elizélt világnak. A politikai kőfaragót megzavarhatták a művelet közben, mert nem fejezte be a szignót, bár mintha egy nép írná alá.

A népek mindig igényelni fogják a kormányokat. Izéljétek meg az anarchiát, nyilatkozta faliújságunknak Costy, aki lehet, hogy 32. Pont tízzel kevesebb, mint az élet értelme.

A magyaroknak Romániában még most sem fenékig tejfel, mondjuk a tejfelt legalább nyalni szokják.
A tartalommal együtt a közeg is változik: a személyes hangvételhez jobban illik a fa és a filc.

A fa személyességét a korrektornak tippelt fehérség korrekt módon oldja, bár megkapó a tömegkultúra termékeinek ennyire elhivatott, névvel történő felvállalása.
Erika was here. A leszopott csirkefej Téesz szerint már egy lerágott csont, és ezért tíz százalékot kért. Tessék: 10%.
[szabot]
Tusványos kvíz
July 16, 2008
zöld, utca | Szólj hozzá!
A következő képek csalókák, egyesek közülük azt sugallgatják, hogy Tusnádfürdőn süt a nap. Ne higyjetek nekik. Rebrandingelést javasolok a Tusványos Nyári Szabadegyetem szervezőinek: nevezzék át kora téli, de a hőmérsékleti csúcson is legalább késő őszi egyetemnek.
Mielőtt rámtört volna a kesztyű- és gumicsizmaszükséglet, azon morfondíroztam, mit jelent az alábbi tábla:

1. Két zsák krumpli - izé, pityóka - fényképez 200 méterre. Az egyiknek lóg a lába.
2. Két különböző irányban, kétszáz méterre van egy hangosabb és egy kevésbé hangos alagút. Ha tülkölsz benne, visszadudál.
3. Ha írsz ide egy jó megfejtést, ingyenes belépőt nyersz Tusványosra. Amúgy is ingyenes, de hozz esőkabátot.

Egyetlen kérdés: hova parkoljak? Ragadjátok szarván a dilemmámat. Nyeremény ugyanaz.

Ki a képen látható úriember? Focirajongók előnyben. Nyeremény: egy hatalmas aha-élmény.

Ha a Jézuska hozza a karácsonyfát az erdőről a szobába, ki viszi ki a karácsonyfadíszeket az erdőre? Nyeremény majd karácsonykor.

Na jó, ez nem olyan nehéz, lévén hogy a közelben tanyázik egy zabadegyetem. Ezért nincs is nyeremény.
következő oldal »